Mai beszélgetőtársam Candide, aki fogalakozása szerint az optimizmus személyes megtestesítője és kalandor. Történetét mindenki ismerheti, de most először engedett a kérésnek, hogy válaszoljon pár kézenfekvő kérdésre. Vágjunk is bele!
R: Nem érezte már a kezdetektől fogva, hogy Pangloss doktorral valami nagyon nem stimmel?
C: Kellett volna?
R: Komolyan hitték, hogy minden így van a legnagyobb rendben, és az ember orra se lehet másért, csakis hogy a szemüveget tartsa?
C: Természetesen.
R: Végtelen szerelme Kunigunda iránt mindenki számára ismeretes. Nem zavarta, hogy a hölgy egy dagadt és kiéhezett k…?
C: Hogy merészeli?!
R: Elnézést. Térjünk át az elűzetése utáni kalandjaira!
C: Térjünk.
R: Mikor a bolgár seregbe besorozták, a sokadik kínosan fájó verés után nem érezte, hogy ez csak valami átverés lehet?
C: De’szen! Maga nem tudja, hogy én ott igazi hős voltam?
R: Hős? Na és aztán miféle?
C: Olyan, aki egészen Hollandiáig futott fájdalmában.
Reklám: Kedves Nézőink! Figyelmükbe ajánljuk mai programunkat! Fél kilences esti kezdéssel csak és kizárólag nálunk tekinthetik meg élőben a Hollandia-Kamerun meccset! Tartsanak velünk!
R: Hogyan tudta mindezek után is megtartani ezt a már-már infantilis optimizmust, mely azóta védjegyévé vált?
C: Kikérem magamnak az infantilis szó használatát személyemmel kapcsolatban! Semmi okom nem volt rá, hogy másképpen tegyek.
R: (Bolond.)
C: Tessék? Parancsol?
R: Semmi, semmi. Visszatérve: hogyan dolgozta fel, hogy Pangloss doktor újbóli meglelésével párhuzamosan Kunigundát elvesztette?
C: … (keservesen sír)
R: Úgy látom, ez a téma felkavarja, evezzünk más vizekre! Pangloss doktor komolyan gondolta, hogy a szifilisz is szükséges ahhoz, hogy a világ jó, élhető hely legyen?
C: Pangloss mesterem sosem mondana olyasmit, amit nem gondol komolyan!
R: Ezek szerint a történtek ellenére továbbra is a mesterének tartja?
C: Természetesen.
R: Mit gondol, nem csodálatos, hogy miután Kunigundát a bolgár hadsereg minden egyes tagja erőszakosan a magáévá tette, majd hasát felmetszették, végül pedig kénytelen volt elviselni, hogy egy zsarnok inkvizítor és még egy másik férfi osztozzanak kegyein, maguk végül mégis egymásra találtak?
C: Égi csoda ez, nem más, maga ezt nagyon jól látja!
R: ennyi viszontagság után gondolom meg sem lepődött rajta, hogy néhány majomember (ismertebb nevükön Fülesek) magát nézték ki vacsorának.
C: Mindennek megvan a maga oka. Semmi sem történik ok nélkül.
R: (Naná!) Miért nem maradtak Eldorádóban? Mit kívánhat többet az ember, mint hogy egy olyan országban éljen, ahol a föld helyett még a koldusok is gyémánton taposnak?
C: Komolyan kérdezi? Természetesen Kunigunda után epedt szerelmes szívem!
R: Áh, világos! (Marha!)
C: Mit mond?
R: Semmi, csak annyit mondtam: pazar!
Adásunkat egy fontos közlemény miatt szakítjuk félbe! Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy semmiképp se induljanak Eldorádó keresésére! Az ország nem létezik, Candide pedig bizonyíthatóan pszichológiai eset.
R: Martin úr okos embernek tűnik. Sokat emlegette kedvenc nézetét, hogy a világ csak arra való, hogy bosszankodjunk rajta. Érvei hallatán sem ingott meg soha?
C: Maga talán eldobja az elveit csak azért, mert valaki, aki szívéhez közel áll, máshogyan gondolkodik?
R: Ki tudja. Az ember holtig tanul. De mondja, azért a nagy szerelem ellenére szívesen becserkészte volna azt a másodrangú színésznőcskét Párizsban, nemde? Egyszer sem csábult el?
C: Úriember ilyen kérdést nem tesz fel és nem válaszol arra!
R: Meglehet. Akkor sem tört meg, mikor hűségesnek hitt szolgája, Cacambo meglépett a pénzével?
C: Bevallom, megviselt. De a remény mindig megmarad nekünk! És látja? Nekem lett igazam! Cacambó és a korábban eltűnt Pangloss is megkerült, akit pedig már nagyon hiányoltam.
R: Elmondaná nekünk, mi lett a története vége?
C: Nos, Kunigunda végül az enyém lett, de nem sok örömöm telik benne. Rohamosan öregszik, csúnyul és egyre házsártosabb. Az igazat megvallva sokáig egyikőnk, még Pangloss sem volt megelégedve az életével, de végül Martin úr (akinek, be kell látnom, mindvégig igaza volt) mondta ki a helyes választ kérdéseinkre: dolgozzunk sopánkodás helyett, mert ez az egyetlen módja, hogy tűrhetővé tegyük az életet!
R: (Ó, te jó ég! Ez teljesen hülye…)
(Voltaire: Candide)
